Játék, plüssmackók, bukósisakok

wood-cube-473703_640Azt hiszem, az ember legyen bármennyi idős, mindig szeret játszani. Nem az befolyásolja, hogy ki mennyi idős, hanem ki mennyire fáradt. Hiszen a gyermekeinkkel is van kedvünk játszani. Igaz ez mindig változik, hiszen ahogy nőnek kamaszodnak, kevésbé van ránk szükségük, és mi is jobban fáradtak vagyunk a kamaszkori háborgások miatt.

A korszakok

Szerencsére a szüleink számos játékunkat megőriztek az utókor számára a padlás rejtekén. Szerintem sok nagyszülő őrzi a régi játékokat az unokák számára. Nálunk sem volt ez másképpen, hiszen Katit – a babámat hívták így – megőrizte anyám az én gyermekeim számára.

Mikor várandós voltam Annával, még nem is tudtam róla. Talán 1 vagy 2 éves lehetett, a lányom, mikor egyik alkalommal a mamánál volt, pár órát ő vigyázott rá, és mire mentünk vissza érte, szeretett Kati babámat ölelgette éppen, és ápolgatta. Néztem is, hogy milyen játékkal játszik, mire anyám közölte, hogy a padlás sok játékot rejt, és hogy tudta, hogy még egyszer sok mindenre jó lesz majd.

Persze a baba hosszú ideig jó pajtása lehet egy kislánynak, hiszen a babázás mindig fontos eleme a korszakoknak. eleinte csak jó játék, majd barátnő, beszélgető partner, tea partit is nagyon jól lehetett vele adni, és persze aztán jön az anyáskodó korszak.

A kisfiúk persze mások. Ők inkább a katonákkal szerette játszani. Emlékszem, a nagyapámnak volt egy régi katonai bukósisakja, az unokatestvérem Zsolt mindig azzal játszott. Katononásat, lövöldözött, mindenfélét.

Aztán ahogy nőttünk, úgy változtunk mi is. Mára már a mi gyerekeink játszanak azokkal a játékokkal, amikkel anno még mi.

A felnőtté válás

Emlékszem, amíg gyerekek voltunk, mindig szerettünk a nagyszüleinkhez menni, mert ott olyan jó volt, mindent lehetett csinálni, mert a nagyszülők majdnem mindent megengedtek. Aztán ahogy az idő múlt, és mi változtunk, úgy szerettünk volna egyre kevesebb időt ott tölteni náluk, hiszen a barátok mellett kinek volt ideje a családra. Persze elég nehezen viselték ezt a változást, de idővel hozzá szoktak, hogy egy héten egyszer összeül a család, és csak akkor vagyunk ott.

Persze akkor is tudtunk miről beszélgetni, csak már más formában.

A nagyapámat mindig is érdekelték a motorok, a hozzá tartozó kütyük, és a bukósisakok. Emlékszem, anno mesélte, hogy még a régi időben neki is volt amolyan veterán motorja, és hogy kár, hogy már nincs meg.

A korok, és az idők változnak, és nehéz mindig az újat megszokni. A nagyszüleinknek nehéz a mai rohanó világba beilleszkedni, és valószínű, hogy nekünk is nehéz lesz majd annyi idősen felzárkózni a fejlettségek mellé. Emlékszem mindig mondták, hogy nekik ugyan nem kell az a kézi telefon, jó a hagyományos vezetékes, minek nekik, úgy sem tudják kezelni, és a gombokat sem látják. Anyám nagy nehezen tudott csak rájuk beszélni egyet, egy alap készüléket, azt is csak azért, ha kimennek a kertbe, akkor vigyék magukkal, ha mondjuk elesik valamelyikkőjük, akkor tudjon telefonálni. Biztosan nehéz lehet fejlődni, és az újdonságokat megélni ahhoz az időhöz képest, amikor még csak a legmodernebb eszköz a tévé volt. Ma meg már meg sem tudnám mondani, hogy az óra telefon, vagy éppen a mikro chipek egyike a legmodernebb készülék. Azért sokszor elgondolkodom rajta, hogy mennyivel jobb lehetett az a korszak. Hogy miért? Gondoljunk csak bele, amíg nem volt ennyi minden, ami a rohanó világot erősíti, az emberek egymásra voltak utalva. Figyeltek egymásra, segítették egymást. Összejártak, beszélgettek, voltak snóbli partik, vagy éppen kártyáztak, hímeztek. Ma már még a szomszéd utcába a barátokhoz is alig jutunk el egy héten egyszer vagy kéthetente. Hát ha ezt vesszük alapul nem jobb volt akkor a családi, baráti élet? Volt időnk egymásra, és önmagunkra is.